Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Arrow - A valaha létezett leggyönyörűbb shipek összevágása

2015.05.13. 13:56, Piper

Néhány szaftos információ a fináléval kapcsolatban! - Marc interjú

2015.05.13. 11:51, Piper

Ma éjszaka, megtörténik!! Végre választ kaphatunk minden Arrowos és Olicitys kérdésünkre!! Istenem, már tűkön ülök és jelenleg még a lábfájdalmamnál is jobban foglalkoztat mi lesz a 3. évad végkimentele! Szerencsére most már letudtam a gyakorlatom, így is megkaptam a kiváló minősítést, szal ezzel már eleve jól kezdődik a napom, remélem az Arrow ideiglenes fináléja sem fogja lerombolni a jókedvem, sőt!!

Nem a teljes interjút fordítottam le most, pusztán a leglényegesebb infókat, aki bővebben kíváncsi rá, a forrásnál megtalálhatja, de a nagy részét úgy is leírtam ide nektek, de vigyázat ERŐSEN SPOILERES ÉS NEM CSAK OLICITYS!!:

Marc elárulta, hogy látni fogjuk mik lesznek annak a következményei, hogy Oliver a számára két legfontosabb bizalmasa és jobbkeze helyett, - Felicity és Diggleről van szó - miért is inkább Malcolmban bízott meg és hát ez bizony egy érdes foltot ejthet a barátai szívében. Lehet még a 4. évadra is kihat. Véleményem szerint azonban Oliver helyesen cselekedett, hiszen Malcolm és ő még csak barátoknak sem mondhatók, így az érzelmek nagyon nem dominálnak, mintha inkább a szerelmét és a legjobb barátját avatta volna be a dologba. Alap esetben persze ez nagyon rossz, de egy ilyen életveszélyes helyzetben, ez volt a legjobb döntés Olivertől, úgy hiszem. És ha Felicity igazán szerelmes belé, - márpedig az!! - akkor egészen biztosan hamarosan megbocsát neki, ahogyan Diggle számára is Oliver olyan, mintha a kisöccse lenne!
Látni fogjuk Oliver hogyan is próbálja majd meg úgy Istenigazából legyőzni Ra'-t.
Barry érkezése óriási jelentőséggel fog bírni, nélküle nem érhet véget ez az évad! (Na ja, mintha korábban egy "tiszta" Arrowról rebesgettek volna a hírek..)
Heh. Vicces lesz, hogy Nyssa és Oliver gyakorlatilag még házasok, különösen Felicity tekintetében.
Egy igazán érzelmes és döntő pillanathoz fog érkezni Laurel és Quentin, jelenlegi sodrodó apa-lánya kapcsolat! Katie és Paul majd nagyot alakítanak!
Nem szeretnének túl sokat elárulni Damian Darkról, de valamit látni fogunk, elvégre ő a 4. évad új nagy gonosza!
A flashbackekben rengeteg érzelmes pillanat lesz Akio halálát követően és kaphatunk egy betekintést arról is, mi nem várható a Hong-Kongi visszaemlékezések során és érzelmes lesz!
Thea is jelentős lezárást kap Malcolm-mal, ha jól értem. A lényeg, hogy neki is lesz döntő szerepe!
Aztán lesz egy haláleset a fináléban, de valószínűleg ezt ki fogjuk azért bírni!

Ennyi lenne drágáim, forrásunk linkje: #

És a végére még egy örömteli érdekesség Hercegnőnkkel kapcsolatban. Emily-t ugyanis jelölték a Flash-beli mellékszerepénél a legjobb vendégszereplő jelölésre. Szorítsunk neki! Kaluu oldalán, erről bővebben!

Oliver és Ra párbeszéde a repülőgépben - Az első klip a fináléból!

2015.05.12. 23:48, Piper

Megkaptuk végre késő éjszaka a legelső klipet a csütörtök hajnalban esedékes finálé részből. Már csupán ettől a másfél perctől olyan izgatott lettem, hogy alig bírok aludni menni lassan. És eszembe jutott egy régi magyar dal: "Repülj tovább!" Betty Love klasszikus dala. Oliver végre lepottyanhatna az ejtőernyővel, Ra' meg csak repüljön tovább. A klipben azt láthatjuk, hogy Ra' "felkészíti" Olivert és közben megrázkódik a gép.

Katt a képre a linkért!

Arrow érdekességek és hírmorzsák a nagyvilágból!

2015.05.12. 18:21, Piper

Oké. Tehát ma új hangfalat kellett vegyünk, emiatt elment a délelőttöm, mire rájöttem a hiábára, hogy mitől működjön. A másik az előző cikket levettem, mert szerintetek inkább amolyan gyűlölködős érzetet kelt, hát én nem akarom, hogy emiatt bárki jobban megutálja Laurelt, mert nekem nincs vele semmi bajom, így inkább hagyjuk. Nem akarok vitát a lapon! Csupán azért tartottam érdekesnek, hogy végre mindenki felfogja azt, hogy az Olicity kapcsolat nem tehet arról, hogy Laurel kevesebb szerephez jutott a 3. évadban! De mivel ez a lap a kedvességéről híres, így inkább levettem, hogy ne rontsa a lap népszerűségét és én sem vagyok ilyen, csupán elegem van azokból akik azt hiszik, hogy az Olicity mindenért a hibás, holott mindenkinek a 3. évad a kedvence! 

Az Arrow 3. évad fináléjához közeledve, rengeteg mindent kezdenek el megosztani a készítőnk velünk. Így most nagyvonalakban leírom, milyen új hírek terjengenek a neten...

Legelőször is muszáj megemlítenem, Stephen Amell kitartó jólelkűségét és hihetetlen jóságát, amiért folyamatosan kampányol a Constantine sorozat mellett, sőt nem elképzelhetetlen a jövőben az sem, hogy egy Arrow-Constantine crossovernek lehetünk a részesei, vagy én legalábbis valami ilyesmit olvastam, hogy akár vendégszerepelhet is a színész. Most én amennyire néztem valami olyan sorozatról van szó, ami a nézettség miatt nagyon pengeélen táncol, hogy levegyék a műsorról és ez ellen próbál kampányolni asszem Steph is. De aki erről többet tud, szívesen várom a bővebb kifejtést!
Aztán most már egészen biztos, hogy két és fél perccel hosszabb finálét láthatunk majd a 3. évadban! Yuhééé!
Aztán, ha minden igaz Greg Berlanti is egy új alkotással rukkol majd elő "Blindspot" néven. Aminek az első trailere már meg is jelent. 

Modulfriss: A tegnapi modult kibővítettem az Órakirály elleni akcióval. Köszi, remetém a felhívást!

Forrásaink: @ @ @ @

Szavazzunk kedvenceinkre, jelenleg 2.-ak a legjobb TV-s pár kategóriában a SpoilerTV szavazásában, de alig lemaradva az elsőtől! Én nagyon örülök korábban, még hátrébb voltak!

Késő éjjeli modulozgatás

2015.05.11. 23:54, Piper

Halihó. Szépséges éjfélközeli napocskát mindenkinek! Ahogy ígértem, meghoztam a modulfrisst is. Ha egy kicsit furán fogalmaztam, nézzétek el nekem, már későre jár. De azért remélem így is tetszeni fog amivel készültem nektek! Most egy kicsit Felicity menüjét bővítettem. Egy új modult nyitottam "Hadjáratai" címen. Itt azokról a küldetésekről olvashattok, amiknek az értelmi szerzője és "vezetője" elsősorban Felicity volt. Egyelőre hármat tudtam összekaparászni nektek, ami szorosan ő hozzá köthető. Itt elérhetitek az újdonságot!

Ezenkívül pedig ismét köszönetet szeretnék mondani Angie barátnőmnek, aki meghozta ismét a Spoilertvs értékelésének magyar fordítását, mely az eheti Arrowos rész egyik jelenetét helyezi a középpontba. Ezúttal a Tatsu-Maseo összecsapást dicsérik. Ismét három sorozatra szavazhatunk, melyik sorozat jelenete nyerte el leginkább a tetszésünket. A kommentelő srác leírta, hogy neki Tatsu és Maseo jelenete mennyire tetszett. Leginkább azon hatódott meg, ahogy Tatsu elsírta magát, pedig ő nézőként nem volt úgy oda Maseoért és a Hong-kongi visszaemlékezésekért sem, de ez a jelenet neki nagyon bejött. Linket most sajnos nem tudok mellékelni, de majd "elkérem" Angietől. Itt szavazhattok most már ti is! Plusz a Youtube csatornánk végre elérte az 50.000 fős nézettséget, köszönjük szépen!

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.