~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

6. évad 10. rész - Divided

Jóllehet Felicity és Oliver összeházasodtak, most olybá tűnik ismét csak hármukra, az OTA-ra számíthatnak. Ugyanis a Team Arrow feloszlani látszik, pont akkor, amikor mindenkinek a legnagyobb szüksége lenne a másikra. Oliver biztos benne, hogy hárman is elegendőek lesznek Cayden és Laurel megállításához, ám a Zöld Íjásznak valami olyasmivel kell szembesülnie, ami miatt arra kényszerül, hogy egy új szövetségest vonjon be a játékba. Eközben Dinah pedig ismét közelebb kerül Vincent-hez... The CW: 2018. január 18. csütörtök félévadnyitó!

Magyarország:

5. évad 21. rész -  Tiszteld atyádat!

Chase egyre inkább kezdi sarokba szorítani a csapatot és tovább rontani Oliver esélyeit. Ezúttal Oliver édesapját célozza meg, amivel tovább ronthatja legnagyobb ellensége lelkét. Oliver megmutatja Thea-nak az édesapjuk videóját...  Cool TV: 2018. január 13. szombat 14:10


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

Kanárik - Produceri előzetes

2015.02.10. 06:28, Piper

Kvízverseny - Megfejtések és értékelés

2015.02.09. 17:32, Piper
No megírtam a verseny helyes válaszait. Összehasonlíthatjátok, helyes-e a ti megfejtésetek az én leírásommal. 1 pont jár fejenként, ha eltaláltad!
 
Bármilyen hasonló megoldás elfogadható!
  • 1. Oliver-nek szüksége volt Felicity szaktudására egy laptop miatt, ezért felkereste őt a Queen vállalat informatikai osztályán.
  • 2. pirosat :)
  • 3. a kék-piros teória miatt. Ha Ray-t választja, az csak egy valótlan, képzelt jövőt jelent neki. (kék szín) Ha Oliver-t választja, az valóság és igazi szerelem! (piros szín) pirula-hasonlat
  • 4. a Queen villában
  • 5. dühében mindent lesöpört az asztalról
  • 6. a kórházban, miután megcsókolta a lányt ^^ (de elfogadom a 3x09-es verzót mert konkrétan ott mondta ki először a bűvös szót)
  • 7. piros
  • 8. bántani akart, nem kellett döntést hoznom!
  • 9. Szeretlek!
  • 10. Egy páfrányt
8-10 pont: Te vagy az egyik legnagyobb Olicity-s rajongó! Imádod őket és örömmel követed végig minden romantikus pillanatukat. Látszik, hogy folyamatosan nyomon követed a sorozatot és a főszereplők kapcsolatát is! Gratulálunk!
5-7 pont: Már elindultál azon az úton, hogy óriási Olicity-s fan legyél. Látszik, hogy szereted őket. Nagyon ügyes vagy! Gratulálunk!
2-4 pont: Hát. Azt hiszem még egy kicsit alaposabban meg kell figyeld ezt a párost. De ne aggódj, nagyon jó úton haladsz, hogy egyszer te is igazi nagy Olicity-s fan legyél, mi azért gratulálunk neked, elvégre ez is több, mint a semmi! Ne csüggedj egy percig sem!
0-3 pont: Még nagyon Olicity-s gyerekcipőben jársz. Nem igazán ismered ezt a párost. De ne aggódj, ha kicsit részletesebben átfutsz a részeken biztos vagyok benne, hogy hamarosan téged is a legnagyobb fanok táborában köszönthetünk majd! ;)
 
Ahogy elnéztem a megfejtéseteket, elmondhatni, hogy mind tökéletesen Olicity-fanok vagytok! Gratulálunk és köszönjük, hogy résztvettetek a lap első játékán!
 

Modulozgatás

2015.02.09. 15:15, Piper

Ma egy kicsit az "Olicity-s" menüben is ténykedtem. Kiegészítettem néhány dologgal az érdekességeknél a "Napló" modult és már képet is illesztettem be. Ma még néhány változás észlelhető lesz remélhetőleg a közös menüben.

Feszültség, könnyek és izgalmak?

2015.02.09. 13:18, Piper

Halihó. Azt hittem ma sosem kerülök géphez! Hihetetlen sok melóm volt a délelőtt, de most itt vagyok és kárpótolok mindenkit.

Styke volt olyan rendes és újabb szaftos Olicity-s hírekre hívta fel a figyelmemet. Így most le is fordítottam, mi lehet az új információk jelentősége! Köszönjük Styke!

Friss Olicity-s spoilerek:

Marc, szerinted az Olicity-s rajongók szeretni fogják a 3x18-as részt?
"Nem hiszem, hogy nem fogják szeretni!" (Hmm... :D)
Marc, melyik részben lesz az, hogy ATOM és Íjász összetűznek majd?
"Azt hiszem, a 3x17. rész elárulja a választ!"
Oliver valaha is kiveszi majd a fejét a seggéből Felicity-vel kapcsolatosan?
"Oliver még nagyon sok helyzetben hagyta a fejét a seggében."
Marc, olyan izgatott vagyok! Vajon Oliver mérges lesz, ha megtudja, hogy Felicity segít Palmer tervében?
"Ez egy nagyon érdekes momentum lesz..."

Hmm... én nagyon kíváncsi leszek, elég érdekesnek tűnnek ezek a spoilerek. Remélem az elsőnél nagyon nagy Olicity-s durranást kapunk! ^^ Amúgy nagyon megnézném már amikor Oliver és Ray komolyabban összetűznek és hátha látjuk újra féltékenyen majd Oliver-t is! Jaj úgy imádom a féltékeny Oliver-t! <3

A kvíz még estig tart, aki szeretne részt venni rajta. Volt rá igény, ezért legközelebb is lesz majd rendezve, de akkor kicsit másabb lesz!

Fordítás: Piper

Mennyire ismered az Olicity-t?

2015.02.08. 18:51, Piper

Nos mivel elértük ma a 10.000 látogatót. Arra gondoltam és remélem Ezinemnek is tetszik majd az ötlet, hogy készítek nektek egy kis Olicity-s kvízt! A hozzászólásokban várjuk a megfejtéseket. Én csinálok magamnak egy megoldókulcsot, amint lezárom a játékot beillesztem a lapra és írok mellé egy kis jellemzést. Aki a legtöbb helyes választ adta, természetesen az ő értékelése lesz a legjobb! Amint felraktam összehasonlíthatjátok az én megoldókulcsommal, a jellemzést pedig aszerint döntsétek el! Remélem értitek mire gondolok. Akkor kezdjük is a játékot. A játékra adok nektek kb. másfél órát, tehát ma estére igyekszem elkészíteni a megoldásokat és az értékelőt is! Jó szórakozást! Megfejtéseket a hozzászólásokba!! A kvíz szerintem pofonegyszerű lesz és még aki nem Olicity-s az is csipőből vágni fogja! Már látom is, hogy egy ctrl copy elég lesz!

Kérlek játszatok tisztességesen és ne puskázzatok a másikról! Úgy elromlik a játék öröme! Legközelebb majd valószínűleg e-mailben fogom kérni a megfejtéseket, de most ezt így próbáljuk ki!

Összesen 10 kérdést teszek fel:

  • Hogy találkozott először Felicity és Oliver? (Hong-Kong még ismeretlen vidék)
  • Milyen színű ruhát viselt a kaszinós küldetésükkor Felicity?
  • Miért hasonlítják az Olicity rajongók a sorozatot a Mátrix trilógiához?
  • Hol csattant el Felicity és Oliver legelső csókja?
  • Mi volt a reakciója Oliver-nek, amikor meglátta, hogy Ray megcsókolja Felicity-t? (az íjász barlangra gondolok)
  • Mikor mondta Oliver ŐSZINTÉN először Felicity-nek, hogy szerelmes belé?
  • Mi Felicity és Oliver közös színe?
  • Mit válaszolt Oliver Felicity-nek, amikor Felicity szomorú volt, hogy miatta kellett újra ölnie az Íjásznak? Felicity: "Sajnálom, hogy így kellett döntened!"
  • Mi volt az az utolsó mondat amit Oliver Felicity-nek mondott, mielőtt Ra's hoz indult megmérkőzni?
  • Mit ajándékozott Felicity Oliver-nek, hogy ne legyenek olyan szürkék a hétköznapjai?

A "versenyt" lezárom: 2015. február 9. 21:00!

Sok sikert mindenkinek! ;) <3 ^^

LEZÁRVA!!

 

Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk! KATT KATT KATT KATT    *****    Nem lehet saját lovad? Nevelj virtuálisan ITT! Nevelj, versenyezz, licitálj szebbnél szebb lovakra!    *****    -Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Naptár,Design!-    *****    The Resident - A kórházi drámasorozat január 21-én indul Matt Czuchry és Emily VanCamp fõszereplésével! Nézzetek be!    *****    Mindenféle kérdésedre õszinte választ kaphatsz a valódi Kérdõasztrológia segítségével.    *****    Részletes személyiség és sors analízis / születési horoszkóp / ajándék 3 év elõrejelzéssel. Most érdemes ide látogatni!!    *****    Ha diplomás asztrológust keresel, aki BECSÜLET KASSZÁS alapon ad tanácsot és INGYEN OKTAT, akkor keress bizalommal!    *****    A BIOTÉRKÉP AZ IGAZI KARMA! MEGMUTATJA PONTOSAN,MILYEN FELADATTAL SZÜLETTÉL.EGY PRÓBÁT MEGÉR. SOK SEGÍTSÉG MINDEN NAP!!!    *****    Megnyitott a madárvendéglõ! Gyertek vendégségbe ti is Mályvához és Pipitérhez! Irány a Mesetár!    *****    Megnyitottam cikkes, véleményes blogomat! Sok-sok érdekes bejegyzéssel várlak naponta, ne hagyd ki! - Alice    *****    Sztárokról és idolokról írok,ajánlókat hozok,tippeket és tageket osztok meg veletek!Nézz be egy blogkóros lány oldalára!    *****    Az igazi karma a horoszkópodban a Felszálló holdcsomópont,a Chiron,a Lilith (Fekete Hold),Rendeld meg most!Várlak, katt!    *****    családi adókedvezmény 2018 nyomtatvány letöltés, feltételek tudnivalók    *****    Rendelj születési horoszkópot és 3 év elõrejelzés ajándékba a tiéd. Ne feledd a horoszkóp a lélek tükre,bele kell nézni!    *****    családi pótlék utalás 2018 - csp utalás - utalás idõpontja 2018 - családi pótlék kifizetések !    *****    Ismerd meg az Olicity párost! Minden a Zöld Íjász címû sikersorozat imádott szerelmespárjáról! Mindennap friss!    *****    SZEREPJÁTÉK! Ha aktív oldalon szeretnél játszani, nézz be és légy része egy egyedi történetnek! Csatlakozz!    *****    Karácsonyi képekkel vár a Mesetár! Kukkants be a két nyuszihoz és Miska macskához! Boldog ünnepeket kíván: Nyuszi Mama    *****    Kellemes Karácsonyi Ünnepet és Békés, Boldog Új Esztendõt Kívánok minden Kedves látogatómnak!    *****    Kellemes Ünnepeket kíván Neked is a Zara Larsson Magyarország! - Kellemes Ünnepeket kíván Neked is a Zara Larsson HU!