Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Egyelőre Diggle még nem húz álarcot! - Interjú David Ramseyval

2015.05.17. 09:13, Piper

Szép jó reggelt, édeseim! Már napok óta terjeng a neten az a hír, hogy talán a 4. évadban kedvenc katona múlttal rendelkező testőrünk, John is álarcot húz majd. Diggle lehetséges jövőbeli sorsáról kérdezték egy interjúban az őt megformáló színészt, David Ramsey-t. David elárult néhány érdekes dolgot ezzel kapcsolatban. Olicitysek és Arrowosok is figyelem! Istenemre remélem, hogy jól fordítottam nektek, picit nehéz cikk volt!

David úgy nyilatkozott szükség van egyfajta titkolózásra és mind látni fogjuk a 4. évadban merre mozdul majd el Diggle sorsa. Már dolgoznak valamin. Azonban David úgy döntött most tiszta vizet önt a pohárba és lerántja az igazság fátylát a pletykákkal kapcsolatban. David annyit mondott, hogy ez a szuperhősös dolog nem része egyáltalán a tervnek. David azt mondta igen az emberek valóban beszélnek erről a dologról és csodálatos a Zöld Lámpás és John Stewart karaktere is, de ha Diggle tényleg átváltozna, ezzel elveszítené azt a "jósrác" identitását, amit jelenleg is hűen őriz. 

Én nagyon örülök, ha tényleg jól értelmeztem a cikket és Digget még valószínűleg nagyon sokáig nem húz majd álarcot. Jobban szeretem, hogy ő amolyan "emberi" karakter igazán, mint pl. Felicity. Maradjon már valaki a csapatban, akik képviselik a normlális, álarc nélküli embereket is. Hiszen azért nézzük meg, Thea, Laurel, Ray, Roy, Nyssa, Tatsu, Isten tudja még mennyien vannak, szerintem bőven elég jelmezes és álarcos hősöknek, no meg persze Oliver! De ha őszinte választ vártok tőlem, előbb vagy utóbb úgy is meglépik ezt a szálat, szerintem!

Forrásunk: #

Top 10 Olicity pillanat a 3. évadból - A BuddyTV listája

2015.05.16. 10:29, Piper

A BuddyTV összeállított egy listát, melyek voltak az ő kedvenc Olicitys jeleneteik a 3. évadból. Egyébként hasonló lista van a 3 éves Felicitys beszólásokról is, egy másik lap által. Most felsorolom a BuddyTV TOP 10 Olicitys 3. évados momentumait, aztán leírom az enyémet és arra kérünk titeket, ti is osszátok meg velünk a hozzászólásokban a TOP 10 3. évados Olicitys kedvenc jeleneteiteket! A fenébe annyi friss jelenik meg most is, hogy nem győzöm kapkodni a fejem, ma még tervezek nektek néhány fordítást is. Anyám, lesz itt munka!

BuddyTV Top10-es 3. évados Olicitys listája:

10. Páfrány
09. "Nem akarok az a nő lenni akit szeretsz!"
08. Smoak mama tudja mi az igazság
07. Oliver meglátja Felicityt és Rayt csókolózni (ezt Felicity még mindig nem tudja)
06. "Tudod, hogy érzek ez iránt a nő iránt!"
05. Felicity és Oliver "első" csókja
04. Felicity segít újra Olivernek a küldetés sikerességében
03. Nanda Parbat szerelemmel
02. A majdnem "szeretlek"
01. Oliver legutolsó emléke a haldoklása előtt Felicity

Hmm. Tetszik. Most az enyém és aztán a tiétek! Én 13-at szedtem össze, nekem a 10 kevés.

10. Páfrány
09. Felicity és Oliver legelső randija
08. A kardos kezes jelenet
07. Oliver búcsúja Felicitytől "Szeretlek"
06. Felicity bevallja Olivernek, hogy szerelmes belé
05. Oliver féltékenységi dührohama
04. Felicity és Oliver kórházi csókja
03. Oliver Felicityt választja a hősködés helyett
02. Naplementés jelenet
01. Olicity szex
10+3 Vasemberes + Oliver utolsó gondolata Felicity és Oliver visszatérése, ezek egyszerűen muszáj még ide!

A kommentelők egyébként azt írják, hogy nagyon örülnek, hogy a 3. évadban nagy szerepet kapott az ő kialakuló szerelmük, ugyanis minden hősnek kell egy szép szerelmi történet és sokan már úgy vannak vele, ha az Olicity nem létezne ők nem néznék. Na ennek én nagyon örülök és egyetértek velük. Bár számomra az egész Arrow úgy ahogy van életem kedvenc sorozata, az Olicity meg a legédesebb gyümölcs a gyümölcstorta tetején! Továbbá sokan úgy hiszik, most indult el Oliver azon a lépcsőn, ahol végre Zöld Íjászként egy igazi nagy legenda válhat belőle, a történelemkönyvekben is fennmaradva a neve, ahogy azt már Eboard-tól megtudhattuk!

Forrás: # #

Marc megköszöni hogy követtük a 3. évadot - És most spoilermentesek maradunk?

2015.05.16. 10:22, Piper

Nem tudom jól értelmeztem-e a külföldi oldikon, mintha olyasmi terjengene, hogy most nem kapunk majd annyi spoilert a 4. évadra, de nem tudom, itt mindenesetre Marc megköszöni nekünk, hogy hűséges nézői voltunk a 3. évadnak és mire számítsunk röviden most!

Legends of Tomorrow 2016 - Az első brutálisan jó trailer PP feliratozásával!

2015.05.16. 10:16, Piper

Hahó! Elhoztam egyik imádott társodalam szerkijének, PP-nek a feliratozásával a LOT trailerét. Most már felirattal is megtekinthető! Köszönjük PP! Ezen a "milliárdos tudós egy technikával, aki nem tudja mit kezdjen vele" behaltam.

Boldog Születésnapot Oliver Queen!

2015.05.16. 09:54, Piper

Drága Oliverünk ma ünnepli 30. születésnapját! Sok boldogságot kívánunk neki. Ha minden igaz Felicity és ő idén együtt ünneplnek valahol a napfényes tengerparton, ugyanis Felicitynek május 31-én van a születésnapja hivatalosan. Így egy hónapban ünneplik a születésnapjukat és ez lesz az első közös ünneplésük. Reméljük jól érzik magukat a közös mézeshetükön. Olivernek sok idő után végre újra boldogan ünnepelheti a születésnapját, kettesben a szerelmével.

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre