Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Modulozgatás

2015.05.20. 20:03, Piper

Ismét szép estét mindenkinek! Ma meghoztam nektek drága Kittink fanficjének a folytatását. Nagyon aranyos volt és nagyon gyors, hogy nem váratott sokáig bennünket a folytatással és hát valami elképesztő lett, én annyit nevettem és olvadoztam rajta, hogy szerintem már csokipuding vagyok! Gyönyörűszép lett és bárcsak az Arrow valóságában is megtörténne a dolog! Csak nem pont májusban, mivel ha valós idő szerint megy a sori, májust sosem láthatunk sajnos, pedig mindkét karakter abban a hónapban ünnepli a születésnapját. Na katt ide, Kitti elképesztően csodálatos fanficjéhez! Kitti később írok e-mailt is!

Emily & Stephen Upfronts fotó - Végre egy közös kép szerelmeinkről!

2015.05.20. 17:50, Piper

Gondoltam mivel már mindenhol megjelent ez a kép, úgy döntöttem én is kirakom végül. Hála a mi állandó fotósunknak, Paul Blackthorne-nak készült közös fotó kedvenceinkről. Az Arrow-Flash affterpartyn készült a kép, - gondolom, legalábbis - melyen Emily és Stephen mellett, - akik nagyon helyesen mutatnak így együtt a képen - Candice és Paul is befigyelt egy rövidke fotó erejéig, sőt a háttérben még Davidet is lekapták és talán Paul Wesley is ott van a háttérben. Én nagyon örülök, hogy legalább egy közös kép azért csak készült a drágáinkról, hála Paulnak! Amúgy Caity is készített képet magáról és Emilyről. Na helyes egy kép, nem?

&
 

Randi négy keréken orosz módra - Piper új Olicitys rövid fanfictionja Bratva módra

2015.05.20. 09:00, Piper

Na halihó, szép jó reggelt minden kedves Olicity és Arrow fannak! A mai nap folyamán elhozom nektek Kitti fanficjének a folytatását, aki volt olyan aranyos, hogy még tegnap befejezte a fanficet, hogy ne várasson sokáig minket a folytatásra. Előtte azonban én szeretnék nektek egy fanficcel kedveskedni, amit még reggeli közben találtam ki. Na hát ehhez csak annyit fűznék, hogy igen Olicitys, de egy jó adag oroszos fűszerezéssel! Hogy ez alatt mit értek? Annyit, hogy ez most nem amolyan "rózsavilágos" Olicity lesz, hanem egy olyan jelenetet találtam ki nektek, amit nagyon szívesen elküldenék az íróknak is és szívesen látnák a sorozatban egy hasonló jelenetet, így még az Arrow fanoknak is tetszene a páros románca. Hogy miről beszélek, olvass tovább! Igyekeztem murisan is fogalmazni, remélem tetszeni fog! Amolyan Mr. és Mrs. Queen!

Modulozgatás

2015.05.19. 13:52, Piper

Halihó! Ma végre elkezdtem tanulni a tételeimet és elég jól is haladok velük, így gondoltam mivel mostanában szinte csak cikkeket fordította(unk) épp itt van már az ideje egy kis modulfrissnek is. Éppen ezért most egy új Olicitys modulpontot nyitottam, ahol arról olvashattok, hányszor fejezte ki egymásnak kedvenc párosunk, hogy ők bizony csak egymás mellett lehetnek igazán boldogok! Katt! Remélem tetszeni fog!

17:12 Újabb csodás hírem van számotokra, Olicityseknek! Alig 3 hónappal ezelőtt érkezett meg az első beküldött fanfic tőletek, Niraves által, most végre kaptunk egy újabb fanfiction részletet, aminek hamarosan folytatása is érkezik, Kitti tollából! Köszönjük szépen ezt az óriási ajándékot, én egyszerűen kiugrottam a bőrömből, annyira tetszett, amikor elolvastam! Ti is elérhetitek itt, érdemes elolvasni, überkirály lett! Köszönjük, Kittim!

Olicity extra - 2 titok amiről lehet nem is tudtad Stephen Amell ötlete volt

2015.05.19. 09:36, Piper

1. Oliver megfogta Felicity arcát a 3x01-ben

Bizony, nem lett volna ennyire érzelmes az a jelenet, ha Stephen Amellnek nem jön az a hirtelen ötlete, hogy Emily arcát a két keze közé fogja. Ez nagyon cuki!

2. Oliver levette Felicity szemüvegét az első együttlétük előtt a 3x20-ban

Stephen Amell fejéből pattant ki az az ötlet, hogy még érzelmesebb és élethűbb lehetne Felicity és Oliver első közös éjszakája, ha Oliver gyengéden leveszi előtte Felicity szemüvegét. Láthatóan Emily is belement az ötletbe. Tényleg nagyon érzéki lett így a pillanat!

2+1. Emily és Stephen kis híján elveszítették a kontrollt a nagy jelenet közben a 3x20-ban

Ahogy már korábban is leírtam nektek, Emily nyilatkozta, hogy megkérte Stephent ne csapjon semmilyen zajt, amíg ő próbálja beleélni magát a pillanatba, Stephen pedig alig bírta ki nevetés nélkül, egyszer el is nevette magát és majdnem Emily is.

Források: # # # #

Hát nem cukik ezek ketten, őszintén??! Egyszerűen imádom őket! Nem lehet nem imádni őket!

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.