~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

7. évad 2. rész - "The Longbow Hunters" 

Míg Oliver az életéért küzd továbbra is a börtönben, addig Felicityék minden erejükkel azon vannak, hogy végleg leszámolhassanak végre Díaz-zal. Oliver eközben mindent meg akar tenni azért, hogy megvédhesse valahogy a családját. Az epizód igazán nagy fordulatokban fog bővelkedni, melyben a fő cél, Díazt leszerelni számos veszély mellett.. The CW: 2018. október 22. hétfő (október 23. kedd MO.)

Magyarország:

6. évad - 2018. ősz??

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6 (első két évad ismétlése), RTL 2, Cooltv és Sorozat+ (össze-vissza)


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie Florerr Ali

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

Marc Guggenheim - Olicitys válaszok

2015.01.27. 09:30, Piper

Marc tumblr-jét az utóbbi időben nem kicsit árasztják el az Olicity-s rajongók kérdészáporai. Néhány kérdésre, - ahogy szokott - ismét rövid és kurta választ adott. Nem tudom, hogy féljek-e vagy inkább örüljek, de Stephen-től egy kicsit megnyugtatóan hatott a múltkori videó és szerintem ez még csak az Olicity kezdete lesz. Na, de nézzük is mit válaszolt a kíváncsi rajongóknak.

Volt aki megkérte, hogy mondja el melyik számára a kedvenc Olicity-s jelenet? Ő azt válaszolta, hogy a 3x12. rész. Emily és Stephen tökéletesek.
Más kérte, hogy két szóval válaszoljon, kapunk-e Olicity-t a 3x11-3x12 környékén. Egy szóval válaszolt csak, egy ÖLELÉS.
Volt aki kérte, hogy valamit mondjon az Olicity-ről a 3x12 tekintetében, nem baj ha szorongani fog, de "meghal" ha most nem tudhat meg valamit velük kapcsolatban. Marc erre annyit válaszolt, imádni fogod a szorongást.
Valaki azt is megkérdezte, hogy miért kellett kitörölni a 2x23 csókjelenetét, talán Ray miatt, vagy valami másért. Marc erre annyit válaszolt, hogy így jobban futott a történet cselekménye. Nem illett akkor oda ez a csók. (szerk. pedig mégis leforgatták...)

És egy kis egyéb, ami Felicity-vel kapcsolatos...

Marc írta, hogy Felicity-nek még nem volt lehetősége megmutatni az eredeti hajszínét. Lehet hamarosan megtudjuk majd ezt is?
Felicity és Quentin között kialakulhat-e apa/lánya kapcsolat? Egyelőre inkább kollégák lesznek...

Még egy kis Olicity-s meglepi! Marc-tól megkérdezték azt is, ha Tommy élne milyen lenne a kapcsolata Felicity-vel, mit szólna ehhez a románchoz Oliver-rel? Marc azt mondta Tommy valószínűleg elérné, hogy Oliver kivegye a fejét a hátsójából, vagyis ösztönzné őt, hogy jöjjön össze Felicity-vel. Én valami ilyesmit értettem, legalábbis az Olicity-s fanok reakciója is megerősített ebben. Tehát elmondhatjuk, hogy a mi Tommy-nk is BIG OLICITY-FAN lenne!! Köszönjük Tommy neked, a túlvilágról! Túlvilágról??


Forrás: #1

Fordítás: Piper

11 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2015.01.27. 11:14
Capri

Marc G. annyira jófej h válaszol néhány olicity-s kérdésre. Szerintem a fináléban összejönnek. Ez a lassú égés. Ami a 3x01-ben történik, az lesz a fináléban.

 

 

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

SZEREPJÁTÉK - Csatlakozz közénk és légy részese egy kalandnak - FRPG - Még nem késõ csatlakozni - SZEREPJÁTÉK    *****    VANESSA HUDGENS - A LEGNAPRAKÉSZEBB MAGYAR RAJONGÓI OLDALAD A TEHETSÉGES ÉNEKES-SZÍNÉSZNÕRÕL - VANESSA HUDGENS    *****    Ipari elektronkia szerviz, villamos kéziszerszám javitás, érintésvédelmi felülvizsgálat. elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Minden lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hõs lovag. - FRPG    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Szerepjáték – Csatlakozz közénk, és részese Te is a kalandoknak - FRPG    *****    Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs. - Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs.    *****    Nincs Új Poszt Cousin & Best Friend & A Lot More    *****    az új élet reményében, hajózz    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér    *****    csillagütközés marcangolta nász    *****    Katt!Katt!Katt! Lépj be a galopp versenyparkunkba! Katt Katt!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaros Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    Vörös sziluett az emlékvárban    *****    'cause I am only human    *****    az új élet reményében, hajózz    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!