Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Oliver Felicity-ről fog álmodni?

2015.01.22. 23:17, Piper

Úgy döntöttem ma még muszáj posztolnom egy jó hírt az Olicity rajongóknak. Ha minden igaz a jövő heti rész nagyon fog kedvezni nekünk, ugyanis néhány rajongó feltette a kérdést Marc-nak azzal kapcsolatban, hogy igaz-e miszerint Oliver-t láthatjuk majd Felicity-ről álmodni. Marc erre olyasmit felelt, hogy a jövő heti részt ne hagyjuk ki. Oké ez egy kicsit tényleg olyan telenovellás, de én nagyon boldog vagyok a hírtől. *-* Kíváncsiak vagytok milyen lesz ez a pillanat? Én egyébként előre sejtettem, hogy valamilyen szinten ott lesz az Olicity. Csak azt hittem, hogy Oliver mesél majd Maseo-nak a szerelméről. Ééss imádtam a mai részt! *-* Hosszabb értékelő posztra majd holnap számítsatok!

Ötletforrás: #1

15 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2015.01.23. 00:13
Piper

bár én azt hittem először az a kisfiú neve. xd köszönjük a hozzászólásodat, ismét :)

Idézet
2015.01.23. 00:11
Piper

Igen, ezek gyönyörű pillanatok voltak, valóban. *-* Furi Marc azt mondta akinek, van lelke sírni fog. Ezek szerint nekem nincs. xD Nagyon meghatottak Felicity szavai, de azért nem sírtam, mivel tudtam, hogy Oliver vissza fog térni közéjük és utána megint mindenki happy lesz. :) De már majdnem könnyeztem, zseniálisat alakított Emily. *-* Le a kalappal előtte! És látszik Felicity mennyire odáig van Oliver-ért, hiszen most is bevallotta tulajdonképpen, hogy szereti őt, hiszen mondta Ray-nek, hogy több volt számára, mint egy barát, de igazán még nem tudja mi van köztük. :) Ha nem lenne szerelmes nem lett volna ennyire depressziós, bár én azt hittem még jobban kiborul majd, de ez sem volt azért kutya. Tulajdonképpen ebben a részben mindenkit nagyon sajnáltam, a legvégén örültem csak a legjobban! *-* :D Imádom Tatshu-t és Maseo-t! <3 Köszönöm nekik, amit tettek!!

Idézet
2015.01.23. 00:06
Angie

Akkor szerintem úgy kb. egyidőben nézhettük a részt! :))
Köszi a választ Piper! :) Úgy legyen!! ;)
Féltem, hogy 3x14-et fogsz mondani, mert tudom, hogy a 14. rész címe a visszatérés és azt hittem akkor fog visszatérni, és az még kb. egy hónap, és mi lesz itt velünk addig Oli nélkül... :D
Igen, szerintem is jó rész volt! De nagyon sajnáltam őket :(
Olyan rossz volt látni ott Oli képét a monitoron, hogy az 99%-os pontossággal Oliver vére.
Ott kezdtem el sírni, ahol Felicity mondta Ray-nek, hogy hagyja abba, mert ez már nem hozza vissza Annát, meg hogy ő nem ezt akarná... Utána még Diggle-nél (amikor Laurel-el beszél), és Felicity-nél (amikor Ray-nek elmondja, hogy elveszette az egyik barátját., aki igazából több volt mint egy barát) :( :(

 

Idézet
2015.01.22. 23:36
Piper

Szia, Angiem. :) Nos, szerintem a 3x12. részben fog visszatérni. Ugyanis több helyen is olvasható már, hogy Felicity felszólal abban a részben Oliver-rel kapcsolatos érzelmeivel és szerintem ezt neki fogja mesélni. Szóval úgy gondolom a jövő héten kell még nélkülöznünk, viszont látni fogjuk őt, már felépülve Masao-éknál és állítólag amikor alszik majd Felicity-t fogja látni. ^^ Ez nagyon aranyos és szívmelengítő pillanat lesz számunkra szerintem. Úgyhogy úgy gondolom, valószínűleg a 3x12-ben tér majd vissza a kis csapathoz, újra összefogja majd őket. Szerintem nagyon meg fog lepődni a Fekete Kanáris dolgon és ATOM-on is. :) Egyébként én is úgy 10 perce fejeztem be az új részt. :) Imádtam! *-* Felicity is annyira édes volt, ahogy hiányolta Oliver-t.

Puszi és köszi a kommentárt! ;)

Idézet
2015.01.22. 23:27
Angie

Piper, most fejeztem be nemrég a részt!!! :'( :'(
Szerinted Oli meddig lesz távol? :(

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre