Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

The Star City Slayer - Hivatalos epizódismertető!

2019.01.27. 23:52, Piper
SPOILERES TARTALOM!

Szép éjjelt mindenkinek! Ezúttal elhoztam nektek a legfrissebb epizódismertetőt, mely a "The Star City Slayer" epizódról szól. Úgy tűnik, hogy nem kevés meglepetésben és izgalomban lesz részünk és ezek egyik központi figurája William, illetve a csapat lesz...

"The Star City Slayer" Hivatalos epizódismertető:

A CSAPAT CÉLPONTTÁ VÁLIK - Mind Oliver, mind Felicity csalódottak lesznek, miután rájönnek, hogy William valamit eltitkol előlük. Oliver úgy dönt, hogy visszalép az íjászati kötelezettségei elől és inkább a családjára koncentrál. Ezzel együtt pedig a csapatra bízza egy új sorozatgyilkos felkutatását. Azonban az események nem várt fordulatot vesznek, mikor a csapat hirtelen a sorozatgyilkos új célpontjává válik, ezzel pedig véres küzdelem veszi kezdetét... (Epizód debütálása: 2019. február 11.) xx

Modulbővítések - Arrowolicity.gp

2019.01.26. 21:53, Piper

Sziasztok. Bár nem írtam ki tegnap és előtte sem, folyamatosan frissítés alatt áll a lap. Most a közös menüben dolgozgatok napok óta és ott lesz is, mit bőven csinálni. Ezúttal azonban szeretnétek megosztani veletek egy új, csodálatos rajongói alkotást, én egyből beleszerettem és már sokan látták alig néhány nap alatt és kedvelték is szerencsére. Látjátok mekkora ereje van a drága párosunknak? Na, amint elkészül egy újabb modul befrissítése, kiírom nektek. Remélem mind láttátok már a mostani részt, szerintem fergeteges volt. Amint tudok, hozok spoilert. Már nézelődök az ügyben. 

Mai friss (22:23):

  • végre kijavítva és befrissítve az Olicitys helyszínek modul is, ami természetesen szintén bővülni fog idővel, ahogy a többi is. Most viszont már ott is olvashatók friss dolgok is az eddigi régi bejegyzések mellett. Katt!
  • átszövegeztem az Iwy Town modult is! KATT!

2019.01.24. 21:41, Piper
SPOILER!!!

Csodaszép estét mindenkinek! Nekem már az egész nap csodálatos, remélem nektek is. A tegnapi nap folyamán megnéztem a legújabb részt, most pedig el is hoztam róla a személyes kritikámat nektek. Imádtam, tényleg imádtam! Annyira kíváncsi leszek, SPOILER! a következő epizódban a hugi-bátyó egymásra találásra. Egész egyszerűen zabáltam, ahogy Oliver a lelkén viselte a másik húga sorsát. <3

Bár már előző nap láttam a részt, ezért lehet nem lesz olyan részletes, mint eddig szokott lenni. De a legfontosabb pillanatok még megvannak a fejemben. Kezdjük is ott, hogy imádom Emiko karakterét már most. Egyszerűen hihetetlen jó harcosnő és annyira megvannak benne a bátyja vonásai harc terén. Zseniálisan teríti le a bűnözőket és nagyon tetszett, hogy René így segített rajta és szerintem ők ketten egy remek csapatot alkotnak együtt. Egyébként a részben különösen tetszett ez a szál, hogy Emiko hamis nyomon indult el az anyja gyilkosával kapcsolatban és most nem tudja, ki lehetett az. Szerintem az az illető lesz majd az esetleges új főgonosz. Én bízom benne, hogy Olivernek ebben az évadban nem egy családtagjával kell megküzdenie főgonosz tekintetben...

Ami a flashforwardot illeti, furi, hogy René lesz a polgármester és ez a Felicity szál is egyre gyanúsabb nekem. Zoét kislányként és felnőttként is zabálom, kb. lassan a kedvenc jövőbeli női karakterem. Az a kislány egy csoda! <3 És mennyire nagy már, ahogy a jelenben és a jövőben is harcol azért, hogy az apja is maradjon meg a hősi gyökereknél. Ahogy kivettem, René még csak nem is sejti, hogy Zoé a Kanári a jövőben. Dinahval titokban összedolgoznak és ez tetszik. Továbbá úgy sejtem, Felicity nem is követett el semmi rosszat a jövőben, - már ami a bombákat illeti- hanem René jóbarátjának van benne a keze, ahogy mondta is már Felicitynél, hogy ki kellett iktatnia a "zavaró tényezőt". Szerintem akkor sem halt meg a lány, van épp elég esze Felicitynek ahhoz, hogy színlelje a halálát. Meg végre fény derült arra, hogy kik tették le azt a bizonyos fogadalmat.. Dinah említi önmagát, Renét, Digget, Felicityt, Olivert és Royt is, de miért nem beszélt Curtisről? Talán vele történik valami és miatta tettek fogadalmat? Itt még nekem sok kérdés nyitva maradt. És pl. kíváncsi lennék Oliverrel miért nem találkoztunk még a jövőben..

Ami Lyla és Digg küldetését illeti, Diggtől merész húzás volt egy olyan alku Díazzal, hogy szabadon engedik egy bizonyos névért cserébe. Attól tartok Felicity és Oliver eléggé össze fogják rúgni vele a port később, ha kiderül, hogy elengedték a rabot, aki kis híján megölte a Queen családot... Bár szerintem akkor sem engednék el, Díaznak a börtönben, vagy az ARGUS keze alatt kell megrohadnia!!

Olivert nagyon furi volt először úgy látni Íjászként, hogy "Hivatásos Igazságosztó". xd Dinahval nagyon jó partnerek a rendőrségnél, de azért tényleg látszik, hogy mások még nehezen fogadják el a szitut. Aranyos volt Felicity megjegyzése a vérmintáról. :'D

Olicity téren annyit, hogy imádtam a pillanataikat, annyira minőségiek voltak és jó őket látni ilyen szerelmeseknek és harmonikusnak. Imádtam, mint mindig, most is minden egyes pillanatukat!!

Az egyik kedvencem (az előző bekezdésben leírtak után) az, hogy az egész rész Emiko központú volt és az, ahogy Oliver aggódik az új húga miatt. Az, ahogy Oliverben újra és újra kirajzolódik az emberség. Ahogy megtudta a nejétől, hogy Emiko DNS-e ugyanaz, mint az övé, egyből harag gyűlt benne a halott apja után, és részben Moira miatt is, mert úgy vettem ki, még az anyja is tudott mindenről (nyilván ez mind nem jó dolog, de itt most érthető) és azt mondja, hogy megbocsáthatatlan, hogy az apja elhagyta a másik családját. Felicity is azt javasolta és a saját érzelmei is azt diktálják, hogy helyre kell hoznia a békét a húga és ő közte. Abban a pillanatban családtagként szerette Oliver Emikot, ahogy megtudta, hogy a lány nem más, mint a tulajdon, vérszerinti testvére!! Annyira meghatottak ezek a részek és már most zabálom a jövő heti pillanatokat!!! Annyira izgat, hogy milyen lesz a két testvér viszonya a jövőben. Remélem, hogy Emiko legalább az évad végére, de megbocsát a bátyjának!! Ja igen és tudom is, mit felejtettem ki... Mi van, ha a jövőben pont Emikora esküdnek fel, ő hal meg, vagy történik vele valami és ezért fogadják meg, hogy összetartanak és megsegítik egymást bármilyen bajban??

Jaj alig várom már Emiko és Oliver jövő heti temetőbeli jelenetét, az Olicityt, az akciót, az izgalmat!!! Mindent. Most ennyit. Röviden és tömören. Remélem tetszett. Ez a rész nálam megérdemli a 10 pontot!! Nagyon sajnálom szegény Emikot, a karaktere pedig ahogy már korábban is írtam, már most meggyőzött, a színésznő is kiváló választás volt! <3 Egyik kedvencem még,Sea azt írta twitteren, hogy nagy Olicity fan volt, amikor még nézőként volt csak részese a sorozatnak! <3

(C) ARROWOLICITY.GP

Sneak peek 3. részlet - Spoiler!

2019.01.21. 22:02, Piper

Csodaszép estét mindenkinek! Ma egy kicsit néhány közös modulon ügyködtem, viszont olyan túl nagy módosításokat az első pár modulon még nem kellett alkossak. Ma még és holnap bővebb igazítások és bővítések is érkeznek. Most azonban muszáj volt nektek kiraknom a legújabb sneak peeket az éjszakai részhez. Ugyan rendes felirat nem volt, de automatikusan létrehozott szerencsére igen, plusz félig-meddig a hallott szövegre hagyatkoztam, így megpróbáltam valami értelmes magyar fordítást összehozni. A videóban egyébként Emikot és Renét láthatjuk. Lehet egy kicsit bolond vagyok, de mi lenne, ha ezek ketten összejönnének? :D Én még ezt is kinézem az írókból. Ha már úgy is annyi közös jelenetük van.

Egyszóval arról lenne szó, hogy Emiko valamilyen módon megsérül és így Renénél köt ki. Azt hiszem a férfi talán segített rajta. René minden áron meg akarja győzni Emikot, hogy vegye maga mellé őt is, mert ugyebár egyedül képtelen lenne megvédeni ezt a várost. Emiko makacs és közli Renével, hogy lehet megbánja, hogy inkább idejött és egyáltalán nem keres magának barátokat. És legfőképp ő nem Oliver Queen és után el is húzza a csíkot, Renét pedig faképnél hagyja.

Modulbővítések - Arrowolicity.gp

2019.01.20. 16:37, Piper

Bár igen nagy léptekben haladtam, de végre befrissítettem és újraszövegeztem Felicity és Oliver közös történetét a "Barátságból szerelem" közös menü moduljában. KATT IDE! Jó hosszú lett, pedig még így is igyekeztem eléggé lólépésekben haladni. Emellett nekikezdtem egy új spoileres interjúnak is Beth-tel kapcsolatban, ami Felicity jövőbeli életével kapcsolatos. Ezt a héten igyekszem hozni nektek. Éssss a legjobb, hogy kedden már mi is részesülhetünk a legújabb rész örömeiből. Egyébként jó lenne azt is tudni, - ahogy látom többeteket is érdekel - vajon mikor érkezik hazánkba a 6. évad. Hiszen az utóbbi időben folyton megvettük az évadokat, nem kellett sokat várni. Ezúttal viszont lehet, hogy bevárjuk a 7. évadot? Ha a Vámpírnaplókat is leadják itthon végig, szerintem a Zöld Íjászra is lehet számítani. :) Egyelőre annyit mondhatok, várjunk türelemmel, aztán meglátjuk mi lesz. Jómagam is imádom szinkronizálva nézni a sorozatokat, nem csak eredeti hangon. Így már én is régóta tűkön ülök.

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.