~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

7. évad 8. rész - "Unmasked" 

Oliver számára semmi sem lehetne nagyobb ajándék, mint újra élvezni a szabadságot Szerelme oldalán. Eközben a csapat egy hivatalos eseményre is meghívást kap. Közben Felicity komoly lépésekre szánja el magát a családja érdekében. A Diggle házaspár pedig forró nyomon van a festménnyel kapcsolatban, amelyet Curtis talált... The CW: 2018. december 3. hétfő (december 4. kedd MO.)

Magyarország:

6. évad - 2018. ősz??

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6 (első két évad ismétlése), RTL 2, Cooltv és Sorozat+ (össze-vissza)


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie Florerr Ali Dee Dee

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

Hogyan edz a Fehér Kanári? - Caity Lotz akcióban!

2018.07.08. 22:27, Piper

Sziasztok. Egész egyszerűen meg vagyok hökkenve, annyira nehéz valami normális hírt találni mostanság. Azt hiszem nagy özön talán csak hónap közepétől érkezhet, amikor ismét megnyitja majd kapuit a SDCC és egyben ne feledjétek, hogy Emily születésnapja is. Ezúttal most egy tréning videóval készültem nektek, amely kitűnően megmutatja azt, Caity-nek (vagyis Sara Lance-nek) mekkora munkája van abban, hogy hétről-hétre élethűen alakíthassa a kiváló harci tehetséggel megáldott Fehér Kanárit! Lenyűgöző!

Emily legnagyobb kis rajongója! - Übercukiii!

2018.07.07. 22:53, Piper

Nem tudom, lehet már megosztottam veletek, akkor elnézést és mégsem, mert úgy érzem, ezt nem elég egyszer megnézni. Hát ettől úgy elolvadtam, hogy holnap reggelig sem mosnak fel a padlóról. Nézzétek csak. Emily olyan kedvelt a rajongók körében, hogy még a legcsöppebb legnagyobb rajongóját is megismerhetjük. :) Az az ölelés, ahogy Emily fogadja és búcsúzik tőle, készen vagyok és padlón fekszem kb. <3 Komolyan nagyon örülök, hogy mindegyik színésznő/színész ennyire népszerű az Arrowból, hogy még a picik körében is kedvenc karakterek lettek. Gondolom a szülők is nagy fanok lehetnek. Egyébként már tervezek egy kis alakítgatást a modulokban, hamarosan készítek új képeket és már tervezem azt is, melyik legyen a legújabb modul. Szóval Olicity fanok, készüljetek, hamarosan modulfrissek várhatók. ;) Emellett pedig reménykedünk egy-egy apró forgatási képben, vagy Conos előzetesben. :P Csemege!!

MCM Hannover 2017-es Con - Katie Cassidy interjú a Spätvorstellungtól

2018.07.06. 23:07, Piper

Először is Rick Gonzalez-nek utólag is boldog születésnapot kívánunk, aki nem régiben ünnepelte a jeles nagy napot. Másodszorra sziasztok. Harmadszorra a hivatalos Arrow írói és sorozatos twitter oldalon már megtekinthető néhány kép a 7. évad forgatásának kezdetéről. Az egyik csoportkép személyes kedvencem lett. Azon látható a Curtis-t megformáló Echo, Felicity karakterét mesterien alakító Emily, aki nélkül aligha lenne Arrow, a bombasztikus tehetségű Stephen és a mindenki nagy kedvenc fekete sofőrje, Dave. :) Az írók ujjongva közölték és izgatottan, hogy megkezdték a forgatásokat. Ha minden jól megy talán egy pici előzetes már érkezik a nagy Conra is néhány spoilerrel megfűszerezve, bár azt jól tudjuk Dave szavaiból, hogy Beth nem a spoilerek embere, mint anno Marcék. Hát azért reméljük csurran-cseppen majd valami jóság számunkra. Julianna is egyébként már nagyon várja a folytatást és ő is egy igazán férfi szemeknek csinos fotóval jutalmazta a szezonkezdetet. :) Katt ide és mindent megláthattok, amit most leírtam!

Aki pedig Katie rajongó, lefordítottam nektek egy rövid interjút, amit Thanks God! egy német mozimagazintól kaptunk. Kicsit saját átfedéssel fordítottam, így jobban magyarosabb. Nem is tudtam, hogy Hannover-ben járt Katie, woow. :) És nagyon sajnálom a nagyiját, meg aranyos amiket mond. :( :)

Riporter: Katie, mit szeretsz a legjobban a karakteredben, Fekete Kanáriként, illetve Fekete Szirénként?

Katie: "Nos, úgy gondolom talán az lenne erre a legmegfelelőbb válasz, hogy mindkettő megformálásakor egy igazán erős, karakán nő lehetek, egy igazi harcos, majd edzhetek. Ami a BC-t illeti, nos élveztem azt, ahogy megírták a cselekményét a karakteremnek. Az ő életútja az első szezontól egészen a negyedik szezonig volt követhető. Aztán puff, érkezett a totális ellentéte, aki egy velejéig romlott nőszemély BS szerepében. Őt is igazán élvezem alakítani."

Riporter: Kat, mennyire fontos számodra ilyen karaktereket alakítani, mint színésznő?

Katie: "100%-ban! Számomra igazán fontos. Kedvelek ilyen női szerepeket megtestesíteni. A saját életemben megpróbálok olyasvalaki karaktert alakítani, akire a fiatal generáció képes lehet felnézni. Valaki, aki inspirálja és bátorítja őket. Úgy hiszem ez a képernyőn és attól eltekintve is fontos lehet."

Riporter: A szuperhős sztorik manapság igazán közkedveltté váltak filmekben és filmsorozatokban. Mit gondolsz, mi lehet ennek az oka?

Katie: "Talán az lehet, hogy mindenki arról álmodik kisgyermekként, hogy egyszer szuperhőssé válhat. Ily módon pedig újraélheti a gyermekkorát. Ez pedig igazán örömmel tölthet el, különösen ha egyike lehetsz a televízióban."

Riporter: Utolsó kérdésem hozzád: Van valaki, akire hősként tekintesz a magánéletedben?

Katie: "Abszolút! A menedzserem, aki mindig erős és keményen dolgozik. Ez az, amiért úgy felnézhetek rá. Az ő munkája nélkül ma biztosan nem tartanék ott, ahol. Azonban a legerősebb asszony, akit valaha életemben ismertem, az a nagymamám volt. Azonban ő sajnos az előző évben (2016) meghalt. Igen ő volt a legerősebb, legrátermettebb, inspiráló nő, akit ismertem és így egy igazán szerethető nő. Hatalmas szíve volt. És ezért próbálok meg minden egyes nap minden szempontból neki megfelelni."

És egy kép, amivel megköszönik az interjút Katie-nek a riport végén. :) Szép estét mindenkinek! ^^

Funny Story 2018 - Emily vendégszereplése

2018.07.05. 22:20, Piper

Hihetetlen jó látni azt, hogy Emily karrierje ennyire szárnyal felfelé. Nem kevesen észrevették már, mennyire tehetséges színésznővel van dolguk. Most egy szintén idei alkotásból, a "Funny Story"-ból, hoztam egy jelenetet Emily vendégszereplésével. Most javítsatok ki tényleg, ha tévednék, de szerintem itt Emily egy olyan lányt játszik, aki a saját neméhez vonzódik és természetesen ebből a pár pillanatból is leszűrhető, hogy még azt is zseniálisan teszi. Komiban meg is kérdezték, hogy Emily a lányokhoz vonzódik-e... (nyilván a valóságban nem) Ráadásul az egyik színész annyira ismerős, imádom a hapsit, de most nem ugrik be miben játszott legutóbb.

Reborning - Trailer

2018.07.04. 22:17, Piper

Készült egy szuperjó kis kedvcsináló összevágás Emily zseniális alakításáról, amiben a titokzatos Kelly karakterét személyesíti meg, aki főszereplőt alakít a "Reborning"-ban.

 

STAR STABLE ONLINE BLOG - Kattints ha te is játszol a játékkal, vagy csak érdekel :) Puszi Daisy    *****    ANEZKABLOG megnyitotta kapuit, ahol a valódi, õszinte életét, véleményét olvashatjátok el!    *****    Duguláselhárítás Debrecen    *****    Visszaszámlálás indul! A popzene 2018-as évét foglaljuk össze. Dalok, albumok, videoklipek.    *****    STAR STABLE ONLINE - R A J O N G Ó I O L D A L - Daisy Doveer - STAR STABLE ONLINE    *****    Aranysárkányok korának 617-edik esztendejében...    *****    If this is the end in fire we should burn together    *****    Keresett karakterek // Szerepjáték // Csatlakozz // Varázslat és Sárkányvér // Aneliath    *****    snowflakes in the wrong place    *****    &#9819; ANELIATH &#9737; varázslat és sárkányvér    *****    every monster was a (wo)man first    *****    Fedett lovardák,kör karámok, angol lovas bokszok, gép-takarmány tárolók gyártás,szerelését, építését vállaljuk!    *****    Meditációk az okkult életrõl    *****    SZÉP AJÁNDÉK EGY SZEMÉLYES HOROSZKÓP.SZEREZZ ÖRÖMET SZERETTEIDNEK KARÁCSONYRA,EGY SZEMÉLYISÉG ÉS SORS ANALÍZISSEL!VÁRLAK    *****    MINDIG SZÉP AJÁNDÉK EGY SZEMÉLYES HOROSZKÓP. Szerezz örömet SZERETTEIDNEK Karácsonyra egy tartalmas elemzéssel!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tegyél egy próbát, én segítek az értelmezésben. Várlak!    *****    Rendelj szeretteidnek, asztrológiai elemzéseket, a 20-25 oldalas születési horoszkóp elõrejelzéssel,nagyon szép ajándék!    *****    Hamarosan, karácsony:rendelj, születési, elõrejelzési, párkapcsolati, fogamzási,hold horoszkópot, biotérképet ajándékba!    *****    szekelyhirdeto    *****    Te mit tennél, hogy a legnagyobb titkod, titok is maradjon?