Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Találgatási lázban az egész internet - Mi fog történni vajon a fináléhoz közeledve?

2015.03.03. 19:30, Piper

Nos. Egy picikét böngésztem a világhálót, - mint az már mindennapi napirendemhez hozzátartozik az Arrow miatt - és azt látom, hogy millióegy fan kezdett el arról találgatni a külföldi rajongói lapokon, hogy vajon kitől kell hamarosan búcsút vegyünk? (Ez minden bizonnyal a 3x19. részben fog megtörténni!!) és arról is mennek a találgatások, vajon mi lesz az a nagy Olicity-s dolog a 3x20-as részben, mi fog köztük történni??

Most kezdeném is az utóbbival. Olvastam olyanokat, hogy az Olicity endgame miatt, valószínűleg még elég küzdelmesen fog alakulni Felicity és Oliver szerelmi románca, de meg fogja érni várni! Nagyon sok rajongó kíváncsi már arra, mit takarhat az a bizonyos "MIX"!!

Az első kérdésnél pedig a legtöbb szavazat és teória, Lance kapitány halálára érkezik! Valószínűleg szívelégtelenségben fog elhunyni. Van aki azt gondolja, hogy esetleg egy jelképes "halál" és valójában a barlangtól búcsúzunk el örökre (mert állítólag több részen át nem is fog szerepelni a barlang), van aki arra gondol, hogy valaki búcsút mond a csapatnak. Netán Tatsu vagy Maseo vagy az ő kisfiúk halála fog bekövetkezni. Talán arra gondolnak, hogy Atom végleg itt hagyja Starling City-t (ez is nagyon esélyes). Sokan azt tippelik, hogy esetleg Roy vagy Laurel hal meg, vagy hagyja itt örökre a csapatot. Én mondjuk nem hiszem, hogy az Olicity képletes "búcsúját" értenék ez alatt. Ha jól tudom a címe talán Broken Arrow, vagyis "Törött Nyíl" lesz. Ez jelezheti azt, hogy Oliver egy időre búcsút mondhat az íjászatnak is és esetleg normális életre vágyik majd. Ergó képbe jöhetne itt, hogy megpróbálja Felicity-vel. Aztán épp a negyedik évad történései miatt kéne úgy döntenie, hogy vissza kell húznia az íjász-kosztümét!

Van aki attól is retteg, hogy esetleg Felicity fog meghalni és ezzel Oliver összeomlik! De reméljük ez nem történik meg! Mert elve, akkor a 3x20. részben Felicity már nem szerepelhetne, ha csak nem olyasmire gondol Marc, hogy Oliver fájdalma miatt nagyon Olicity-s lenne, de Felicity halála miatt nagyon szomorú, így meg lenne a MIX is. De akkor miért mondják azt, hogy Felicity a 4. évadban több szerephez jut majd?? Ez nem férne össze. Igaz, hogy őt nem láttuk a két srác mellett, amikor mutatták, hogy a negyedik évad berendelve, de hát maga Marc mondta, hogy Digg és Felicity is több szerepet kap majd. Szal etéren nyugodt vagyok! Reméljük Diggle családjával sem történik tragédia az is óriási csapás lenne!

Oké, itt egy őrült teória! Felicity meghalna, Oliver könyörögne a Lazarus Pit miatt, hogy visszahozzák a lányt az életbe. De ez már tényleg egy elfuserált, földtől elrugaszkodott teóriám!!

Ti szerintetek mi fog történni?? Eddig a legesélyesebbnek Lance-t tartják, Roy-t és Laurel-t, akikkel történhet valami. Az én tippem Lance kapitány, vagy Oilver képletes búcsúja az íjászattól!

13 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2015.03.03. 21:47
Capri

Ha már Olicity-s ágybéli összebújásról van szó, mi nagyon várjuk azt. minél előbb!!!

És ha már megtörtént, Felicity megállapítja, h Oliver-rel 1000-szer jobb, mint a "crazyeyes" Ray-jel.

 

Idézet
2015.03.03. 21:39
Piper

Igen. ezen én is gondolkodtam, mi lehet Akaio-val, én nagyon sajnálnám, ha meghalt volna, hiszen én is imádtam a pici karakterét. :((( Tatsu meg olyan jó anyuka volt és Maseo is imádta a kisfiát, lehet ettől megkeseredtek picit a páros és emiatt el is távoldtak egymástól. :'((( de Walter is nagyon eltűnt, róla sem tudni semmit épp a napokban beszéltük a többiekkel. :((( Waltert imádtam!! nagyon szerette Oliver-éket és Felicityt is :) őt is bele lehetne avatni a titokba xd

Idézet
2015.03.03. 21:32
Capri

Köszönöm, Piper!

 

Még valami: a múltban Akio a jelek szerint már nem él. Valószíűleg baleset történhetett. Nagyon sajnálom az aranyos kisfiút. Legutóbbi részben azt mondta neki, h Oliver-rel akart játszani. *cuki gyerek*

 

 

Idézet
2015.03.03. 21:19
Piper

meg kell hagyni, az összes évadzáró tényleg bombasztikusra szokott sikeredni, ebből az egyik már Olicity-s is volt. :D:D de az lenne az igazi ütős, ha akkor feküdnének le Felicity és Oliver. xD

Idézet
2015.03.03. 21:18
Piper

Hmm... Capri ezen nem is gondolkodtam! Milyen tökéletes a meglátásod! Ez nagyon reálisnak tűnik! Én most megpróbáltam nektek itt összegyűjteni a rajongók elméleteit, meg én is megpróbáltam játszadozni, de remélem nem kell csalódjunk Marc-ban. ;) Biztos valami ütőssel készül és Thea tényleg kap maszkot!! Willa már mutatta a képet, hogy készül valami... és igen több Olicity, már kéne mint egy falat kenyér!!

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!