~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

6. évad 23. rész - "Life Sentence" (6. Évadfinálé!!)

Eljött a végső leszámolás perce, Oliver igyekszik még egyszer Zöld Íjász igazságosztóként végleg végezni Díaz-zal, azonban az FBI-val való szövetsége nem túl sok jó következményt rejt önmagában, ám azért a szerelem, amit a felesége iránt érez, képes újra megerősíteni őt, hogy kibírja ami majd ezután vár rá... The CW: 2018. május 17. csütörtök

Magyarország:

6. évad - ???

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6, RTL 2, Cooltv, stb.


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie

Testvéroldal:

Ana Brenda & David Zepeda 2018-as új sikersorozata, másik lapom! <3

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

Marc Guggenheim - Olicitys válaszok

2015.01.27. 09:30, Piper

Marc tumblr-jét az utóbbi időben nem kicsit árasztják el az Olicity-s rajongók kérdészáporai. Néhány kérdésre, - ahogy szokott - ismét rövid és kurta választ adott. Nem tudom, hogy féljek-e vagy inkább örüljek, de Stephen-től egy kicsit megnyugtatóan hatott a múltkori videó és szerintem ez még csak az Olicity kezdete lesz. Na, de nézzük is mit válaszolt a kíváncsi rajongóknak.

Volt aki megkérte, hogy mondja el melyik számára a kedvenc Olicity-s jelenet? Ő azt válaszolta, hogy a 3x12. rész. Emily és Stephen tökéletesek.
Más kérte, hogy két szóval válaszoljon, kapunk-e Olicity-t a 3x11-3x12 környékén. Egy szóval válaszolt csak, egy ÖLELÉS.
Volt aki kérte, hogy valamit mondjon az Olicity-ről a 3x12 tekintetében, nem baj ha szorongani fog, de "meghal" ha most nem tudhat meg valamit velük kapcsolatban. Marc erre annyit válaszolt, imádni fogod a szorongást.
Valaki azt is megkérdezte, hogy miért kellett kitörölni a 2x23 csókjelenetét, talán Ray miatt, vagy valami másért. Marc erre annyit válaszolt, hogy így jobban futott a történet cselekménye. Nem illett akkor oda ez a csók. (szerk. pedig mégis leforgatták...)

És egy kis egyéb, ami Felicity-vel kapcsolatos...

Marc írta, hogy Felicity-nek még nem volt lehetősége megmutatni az eredeti hajszínét. Lehet hamarosan megtudjuk majd ezt is?
Felicity és Quentin között kialakulhat-e apa/lánya kapcsolat? Egyelőre inkább kollégák lesznek...

Még egy kis Olicity-s meglepi! Marc-tól megkérdezték azt is, ha Tommy élne milyen lenne a kapcsolata Felicity-vel, mit szólna ehhez a románchoz Oliver-rel? Marc azt mondta Tommy valószínűleg elérné, hogy Oliver kivegye a fejét a hátsójából, vagyis ösztönzné őt, hogy jöjjön össze Felicity-vel. Én valami ilyesmit értettem, legalábbis az Olicity-s fanok reakciója is megerősített ebben. Tehát elmondhatjuk, hogy a mi Tommy-nk is BIG OLICITY-FAN lenne!! Köszönjük Tommy neked, a túlvilágról! Túlvilágról??


Forrás: #1

Fordítás: Piper

11 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2015.01.27. 13:46
Capri

Jó. jó, akárki legyen Felicity apja, csak ebből a sorozatból ne legyen szappanopera. Az már nem túl eredeti lenne.

 

A lényeg, h karimzatikus, őrült tudós lehet. Rossz oldalon áll. Felicity lehet h erre nem lenne büszke, ha megtudja.  Oliver akkor is őt szereti.

 

 

Idézet
2015.01.27. 13:35
Piper

Juuj, de jóó Capri!! *-* Dik, de ez már milyen vicces, hogy Amell felesége is Oilcity-s, csak olyan megmosolyogtató. xD Amúgy én tippeltem már Dr. Wells-re is, nála nagyobb zseni nem igazán van és Felicity hasonló koponya. ;) Bár ez csak akkor furi, ha Wells tényleg Barry lenne, mert a saját lányával csókolózni, pfuujj... xD Amúgy én is nagyon reménykedek az Olicity-ben!! <333 Ez minden vágyam!! :D Amúgy már gondoltam arra is esetleg Ra's vagy Quentin, egy időben még Slade-re is gondoltam, mint Felicity apukája, nagyon sok hasonlóság van ott is a történet alapján. Bár ő inkább stratéga. :) Mindenesetre nagy durranás lesz és kíváncsi leszek és nagyon várom az Olicity-t, egyik életcélom. :P

Amúgy, ha minden igaz szinte 100%-ban az összes színész a soriban Olicity-fan. :D:D Legalábbis Emily, Willa, Stephen, Brandon felesége, David, John, azt hiszem ők mindenképp és szerintem Colton is és még sorolhatnám... (((: sőtt! sok komiból úgy jön le még maga Marc is az xDXD

Idézet
2015.01.27. 12:26
Capri

Tudom, h az. Marc kétes válaszokat adni. De ez a munkája része. Nem lőhet le a poénokat.

De tuti, h Olicity lesz ebből :)

 

Captain Amell is olicity-s, de a felesége is :) twitteren láttam nyilatkozni. Megosztott Tumblr-n találtam.

Még valami: lehet h Felicity apja nem akárki lesz, maradjon még a titok egyelőre ( tippem: zseni tudós), Oliver gyereke is kiderül még valamikor.

Felicity apjáról nekem eszembe jutott a Smallville-parallel: Tessa apja.

 

 

 

 

Idézet
2015.01.27. 12:06
Piper

de Marc-ban nem szeretjük, hogy mindig olyan kétes válaszokat ad, hogy szétráhatjuk a körmünket az adott epizódig... :))))

Idézet
2015.01.27. 12:05
Piper

Igen, Caprii mi mind ebben reménykedünk!! ^^ <333 AWW!! *-* és ez lenne a legjobb, mert akkor hagynának nekünk izgalmat a 4. évadra, a fináléban kell összejöjjenek!!! :P Nekem is abszolút ez a tippem! <333

Köszönjük Caprim a hozzászólásodat, máskor is írhatsz! ^^

Muszáj lesz, Olicity nélkül nem lehet az Arrow!!!! *-* Szerencse, hogy ilyen sokan vagyunk a világon Olicity-s OTP-sek! <33 Márcsak erre a készítőknek is rá kell jönniük... :P A 4. évad amúgy szerintem elég Felicity-s központú lesz, szerintem az apukája lesz az új gonosz. :D:D

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Sztárok/Bulvár: Tudj meg friss pletykákat, híreket. Katt!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Xtina Hungary - Minden, ami Christina Aguilera!    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** Nyereményjátékok *** Kereseti lehetõség *** Vásárolj kedvezményesen AVON termékeket!    *****    Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj! *** Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj!    *****    Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár     *****    FRPG &#9679; FANTASY SZEREPJÁTÉK &#9679;&#12300;&#914;&#923;SM&#923;IW&#12301; &#9679; FANTASY SZEREPJÁTÉK &#9679; EGY SZIGET + 24 MÁGUS &#9679; FANTASY SZEREPJÁT&Eacut    *****    Itt megtalálhatod a legfrissebb híreket, cikkeket, képeket a Golden Globe- és Oscar-díjas színésznõrõl! Katt!    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** AVON termékek *** Kereseti lehetõség *** Értékesítõ kollégákat keresek *** sminkek    *****    Esküvõi meghívók! Mindegyik kézzel készült, egyedi. Gyere, nézd meg az oldalamat.    *****    A legfrissebb Anime hírek , mindennap anime ajánló , mondocon képek , és hírek. Csatlakozz közösségünkhöz!    *****    Rendelj bármilyen asztrológiai elemzést,júniusban Te mondod meg,hogy mennyit szeretnél érte fizetni!Várlak az oldalamon!    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    NÁLAM NINCSENNEK AKCIÓK, MINDEN ASZTROLÓGIAI ELEMZÉS "BECSÜLET KASSZÁS", A KONZULTÁCIÓ ÉS OKTATÁS INGYENES.    *****    **** Nokedli-lapja****Családi magazin****18-98 éves korosztály mindent megtalál itt, játékoktól a hírekig*****    *****    KÜLÖNLEGES AKCIÓ A CSILLAGJÖVÕ OLDALON JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A HOROSZKÓP MEGRENDELÉSEID ÁRA!    *****    Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)    *****    KÜLÖNLEGES CSILLAGJÖVÕ AKCIÓ JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A SZÜLETÉSI HOROSZKÓP! VÁRLAK!RENDELD MEG MOST!