Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Brandon Routh elárul néhány titkot A.T.O.M-ról illetve Felicity és Ray kapcsolatáról

2015.01.20. 12:19, Piper

No, most hoztam nektek egy igen érdekes cikket az ET-online-tól, ami az új "Hősünkről", Ray Palmer-ről ad egy részletesebb leírást, Brandon elárult néhány titkot a karakteréről. Úgy néz ki egy rövid időre Oliver mellett, más is hősködni szeretne.

A bökkenő csupán annyi , - szerintem - a mi szempontunkból, hogy mindketten ugyanazt a nőt szeretik. Felicity pedig két felé kell szakadjon, hogy segíthessen nekik. Ráadásul Oliver nem hiszem túlságosan örül majd az új hősjelöltnek és, hogy Felicity eltitkolta előle ezt a dolgot...

De akkor lássuk is miről szól a cikk. Egy kicsit átírtam, hogy magyarosabb és érthetőbb legyen. Nem kicsit megszenvedtem vele.

A harmadik évad elején ismerhettük meg a frappáns kiállású, bőbeszédű és remek üzletembert, Ray Palmert, aki felvirágoztatta a Queen műveket, Palmer Technologies-re keresztelve. Palmer nézete jelentősen eltér Oliver-től és remekül megtalálja a hangot Felicity-vel is.

A következő cikkből megtudhatjuk mi lesz Palmer következő lépése. Brandon Routh lerántott néhány leplet, előzetesen.

"Egyes embereknek pozitív, míg másokból negatív érzést vált ki a karakter. Valakit már kezdek megnyerni magamnak."

Ray és Felicity között remek kapcsolat van kialakulóban, legyen munkáról szó, vagy személyes kérdésről. Remek csapatot alkotnak ők ketten.

"Ray-t csak a jó szándék vezérli. Nyilvánvalóan nincs tudomása arról, hogy Felicity és Oliver között milyen érzelmi kapcsolat van. Talán valójában ez teszi őt rosszfiúvá. Az emberek ezért nem szerethetik őt, mert nem tud a dologról."

Oliver nem maradhatott halott, hogy a rosszfiúk uralkodjanak.

"Oliver sokkal nagyobb poklot élt át, mint Ray. Oliver egy igazi, képzett bérgyilkos. Sötétben él, az életéhez hozzátartozik a gyilkolás. Sokkal sötétebb a világról való elképzelése, mint Ray-nek. Az, hogy megölték a szerelmét segített, hogy másképpen lássa a világot Ray, de még mindig amolyan "félig telinek lásd a poharat" típusú srác maradt. Talán ez a naív hozzáállás miatt is vonzódik annyira Felicity-hez, akivel ezekben a tulajdonságokban nagyon hasolnítanak egymásra."

Felicity-t bevette a csapatba.

"Ray nem konkrétan azért vette be Felicity-t az A.T.O.M. projektbe, mert nagyon vonzó nőnek tartja, ő csupán csak egy hasonló géniuszt szeretett volna a csapatba, aki jó tippeket adhat az új találmány megvalósításához."

Lassan hozzászokhatunk majd A.T.O.M.-hoz, talán nem is olyan rossz karakter ő.

"Lassan kezdjük majd megérteni, mit miért csinál. Lesz néhány epizód, ahol majd részletesen elmesél néhány dolgot Felicity-nek. Itt egy kicsit "mélyebb" bizalmi kapcsolatot alakítanak ki egymással.

Valószínűleg Oliver eltűnése miatt, Ray-nek szembe kell nézni hamarabb a rosszfiúkkal, mint gondolta. Valami azt súgja, hogy előbb kéne visszatérni az Íjásznak, mint utóbb. Felicity vajon segíteni fog a projektben?

Szöveg és képi forrás: #1

(C) ARROWOLICITY.GP

9 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2015.01.20. 16:45
Piper

Laurel-nek tényleg jót fog tenni a külön szál. Felicity múltjára én is nagyon kíváncsi vagyok. Lehet vannak akik frászt kapnak a szerelmi háromszögtől, de a rajongók többségének ez kell és kicsit érdekes lenne Oliver részéről, ha megint másba szeretne bele. A nép többségének kell az Olicity, főleg ha hosszú jövőt akarnak. Amúgyis izgalmas a sorozat, valóban, de olvastam fantól, ha megszüntetnék ezt az Olicity-s szálat, elhagyná a sorit. Szerintem az egyik fénypontját adja, ahogy sokak szerint is.

Idézet
2015.01.20. 16:32
evelin

Amennyi ember annyi meglátás :) De mág nem 100% hogy ez lesz a végjáték ;) Sok ember nem a szerelmi története miatt nézi. Hanem mert kiskorbáaan olvasta képregényeket és szimplán megtetszett neki. Meg ha összeakarják hozni őket akkor csinálják meg rendesen. Nagyon sok embert felbosszantott a szerelmi háromszög. Ebben a sorozatban nnics semmi sem kőve vésve mert majdnem mindenki olicitire számit és lehet pont emiatt lesz más a végkifejlett. :D

Olivernek muszály belekapaszkodnia valamibe hogy ne süllyedjen bele a sötétségbe. Az érzelmei zavarosan és viharosan még látszik a törödés laurel felé és tud féltékeny is lenni rá de most jelenleg felicitit szereti. De olyan sok mindenkit szeretett már nagyon hogy nehéz elhinnem hogy ez a kapcsolat sziklaszilárd és tartós lesz.

Laurelt direkt nem spekulálok hisz az írók egy olivertől független hösnőt  akarnak aki képes a saját erejéből elérni a célját. És nem terveztek vele sokáig az első évad után szerelmi történetet mert a karakterfejlődésén volt a hangsúly. Neki elsősorban a fkete kanárinak kell lennie és nem oliver szerelmének. Így ergó külön szálat kapott.

Felicity még olyan mint az elején kedves, naiv,tehetséges és intelligens. De most tapasztalja meg ebben az évadban elöször a gyászt ami mgváltoztat benne vmit. Jobb lenne ha előbb a háttértörténetére koncetrálnának még.

 

Idézet
2015.01.20. 16:21
Piper

Egyrészt igazad van Evelin, másrészt viszont ellent kell mondjak. :D Igaz, hogy Oliver sokkal sötétebben látja a jövőt meg minden, de éppen ezért van ott Felicity, ő az a lány aki miatt még maradt valami emberség Oliver-ben, hiszen szerelmes belé és bármit megtenne a boldogságáért. Felicity tudja egyedül lebeszélni őt az őrültségekről és a helyes útra billenteni. Lehet, hogy hasonlít egymásra Felicity és Ray, de valahogy nincs meg az a szenvedély, kémia és vágy, ami Felicity és Oliver között. Oliver sokkal tapasztaltabb a harc terén is, könnyebben meg tudná védeni Feilcity-t és neki köszönhetően újra szorulna belé emberség és talán rádöbben arra, hogy lehetne újra Oliver Queen is, hiszen meg akarta már korábban is próbálni Felicity miatt. Valóban, üde színfolt Ray is, de ő csak átmeneti időszakig tartózkodik a csapatban és máshogy is áll a dolgokhoz. Igazi hősből, pedig csak egy létezhet. ;) Felicity egyértelműen nem szereti Ray-t és csak azért sodródik közelebb hozzá, mert Oliver még mindig nem hajlandó lépni. De amint Oliver rájön, hogy Felicity nélkül nehezebb lesz, mint gondolta úgy is az Olicity fog teljesülni. Persze elképzelhető, hogy amíg ez nem történik meg, Felicity és Ray kapcsolata mélyebb lesz, de a végén szerintem úgy is Oliver lesz a befutó, ez nem történhet másképpen. :)) 

Idézet
2015.01.20. 15:58
evelin

Szerintem ray és felcity nagyön összeillenének *-* Köztük is van kémia és hasonlóak és képesek egymást megérteni. Szerintem az olicity szép meg minden de túl nagy köztük a szakadék felicity sosem fogja megérteni hogy oliver min ment keresztül egy normális ember sem tudná. Fényt vihet oliver életébe de a szakadék eléggé nagy köztük. Oliver nem tud normális ember lenni és oliverben még tényleg ott a sötétség elég erősen. szerintem idáig objektíven nézve sarah illett hozzá a legjobban de ő ugye meghalt.

Sokan nem szeretik rayt és azzal vádolják hogy elvette oliver cégét de a szemében oliver csak egy milliárdos volt aki a hozzá nem értése miatt elvesztette a céget. És ray jó célra akarta használni nem öncéluan. Szerintem ray karaktere egy üde szinfolt az arrow sötét világában mint felicity :)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.