~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

7. évad 2. rész - "The Longbow Hunters" 

Míg Oliver az életéért küzd továbbra is a börtönben, addig Felicityék minden erejükkel azon vannak, hogy végleg leszámolhassanak végre Díaz-zal. Oliver eközben mindent meg akar tenni azért, hogy megvédhesse valahogy a családját. Az epizód igazán nagy fordulatokban fog bővelkedni, melyben a fő cél, Díazt leszerelni számos veszély mellett.. The CW: 2018. október 22. hétfő (október 23. kedd MO.)

Magyarország:

6. évad - 2018. ősz??

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6 (első két évad ismétlése), RTL 2, Cooltv és Sorozat+ (össze-vissza)


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie Florerr Ali

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

Veszélyben az Olicity?

2015.01.12. 09:36, Piper

Sajnos most egy olyan hírt kell közölnöm veletek, amitől én is nagyon megijedtem. Hatalmas a rajongói aggodalom jelenleg a facebook-on és a twitter-en, szinte mindenhol egymást és a producereket bombázzák a rajongók azzal kapcsolatban, hogy mi lesz az Olicity sorsa. Ugyanis nem régiben Marc-ék megszellőztettek egy kis aggodalmas információt. Erre háborodott fel az egész internet! Sokan attól félnek, hogy Felicity és Ray között valami kialakul majd, mások attól rettegnek, hogy Oliver-t feltámasztják és így elveszti Felicity-s emlékeit és csak Laurel-re fog emlékezni, hogy őt szerette. Rengetegen rettegnek attól a rajongók közül, hogy Lauriver és Raylicty lesz az endgame. Megint mások úgy gondolják, meg kell szenvedniük egy hosszú égésen át a boldogságig a két karakternek. Ugyanakkor Laurel Brown pár nyugtató szót is szólt, az ő szavaiból azt lehet kivenni, hogy közel sem kell még semmit sem eltemetni...

A képeket és az infókat az alábbi lapon találjátok meg: #1

Ti mit gondoltok, féltek vagy nyugodtak vagytok? Én egy picit azért félek, de ugyanakkor szerintem csak szeretik húzni az idegeinket a készítők és későbbre tartogatják az Olicity-s berobbanást! Nézzük csak meg a TVD-t, mennyit kellett várjanak a rajongók, mire Elena és Damon végre rájöttek, hogy szeretik egymást, vagy Car és Stefan?? Ezinem, köszönöm a segítséget! ;)

A fenti csókhoz hasonlót, jómagam még sokat szeretnék látni tőlük!!

7 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2015.01.12. 11:55
Piper

Szerintem nem kell elásni ezt az ötletet sem. :P Simán visszahozhatják, főleg ha tényleg visznek bele egy kis természetfölöttit... :D engem azért érdekel mi lesz a kimenet, de szerintem jól tudják a producerek mi a helyes, nehogy sok rajongót elveszítsenek... :P

Számomra most a legnagyobb öröm, hogy lesz 4. évad!!! ^^

Idézet
2015.01.12. 11:33
evelin

Engem a lauliver végjáték sem érdekelne ha visszakapnánk cserébe Tommit :)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

SZEREPJÁTÉK - Csatlakozz közénk és légy részese egy kalandnak - FRPG - Még nem késõ csatlakozni - SZEREPJÁTÉK    *****    VANESSA HUDGENS - A LEGNAPRAKÉSZEBB MAGYAR RAJONGÓI OLDALAD A TEHETSÉGES ÉNEKES-SZÍNÉSZNÕRÕL - VANESSA HUDGENS    *****    Ipari elektronkia szerviz, villamos kéziszerszám javitás, érintésvédelmi felülvizsgálat. elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Minden lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hõs lovag. - FRPG    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Szerepjáték – Csatlakozz közénk, és részese Te is a kalandoknak - FRPG    *****    Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs. - Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs.    *****    Nincs Új Poszt Cousin & Best Friend & A Lot More    *****    az új élet reményében, hajózz    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér    *****    csillagütközés marcangolta nász    *****    Katt!Katt!Katt! Lépj be a galopp versenyparkunkba! Katt Katt!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaros Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    Vörös sziluett az emlékvárban    *****    'cause I am only human    *****    az új élet reményében, hajózz    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!